Eredeti, mint Ön!

Általános Szerződési Feltételek

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

(a továbbiakban: „ÁSZF”)

 

Hatályos: 2018. 04. hónap 01. nap

Jelen ÁSZF célja a 10. pontban meghatározott vállalkozás és a vele az ÁSZF 2. pontjában megjelölt termék/termékek megvásárlása tárgyában szerződést kötő fogyasztó közötti jogviszonyt szabályozza a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:77-81. § szerint azzal, hogy az itt meghatározott szabályokat a vállalkozás – a fogyasztókkal történő, több szerződés megkötése céljából – egyoldalúan, a másik Fél közreműködése nélkül előre határozott meg, és amely feltételeket a Felek egyedileg nem tárgyaltak meg. További cél a fogyasztó és a vállalkozás között létrejött jogviszonyra vonatkozó feltételek egységes és részletes szabályozása, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: „Rendelet”) 11.§ (1) bekezdésében meghatározott körben a fogyasztó tájékoztatása a szerződéskötést megelőzően. 

1. Fogalmak

A jelen ÁSZF alkalmazásában – amennyiben az adott kontextustól függően egyértelműen nem következik másként – az egyes fogalmak az alábbi jelentéstartalommal bírnak.

  • fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy,
  • vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró, 11. pontban meghatározott jogi személy,
  • termék: a jelen ÁSZF 2. pontjában meghatározott ingó dolog,
  • fogyasztói szerződés: a fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződés
  • fogyasztói jogvita: a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy
  • jótállás: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban a „Ptk.”) szerinti, valamint külön jogszabályban a fogyasztói szerződésekre meghatározott kötelező jótállás,
  • távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak,
  • távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz.

 

2. Termékek

A vállalkozás által üzemeltetett honlapon keresztül a fogyasztó által kiválasztásra kerülő ruházati termékek, cipők és kiegészítők vonatkozásában a vállalkozás által üzemeltetett honlapon, az adott termék leírásánál kap tájékoztatást a fogyasztó. A termékek készleten történő létét vagy beszerzési szükségességét a Vállalkozás az adott termék mellett feltünteti.

 

3. Árak

Az egyes termékek árát a vállalkozás által üzemeltetett holnap tartalmazza. A feltüntetett árak az általános forgalmi adó összegét tartalmazzák, mely a vállalkozó által értékesítésre tartott egyes termékek esetében 27 (huszonhét) százalék, más termékek esetében 5 (öt) százalék. Az ÁFA pontos mértékét a termékek leírásánál kerülnek pontosan feltüntetésre A feltüntetett árak nem tartalmazzák a szállítással kapcsolatos költségeket, amelyeket részletesebben a 4. pont állapít meg.

 

4. Rendelés menete, a szerződés létrejötte

A termékek rendelése előzetes regisztráció feltételéhez kötött. A fogyasztó kiválasztja a termékeket és a kosárba helyezi. A termékek kiválasztását követően a pénztárhoz való távozásnál a fogyasztónak lehetősége nyílik újból szemrevételezni az általa kiválasztott termékeket és azok árait. A termékeket a vállalkozás szerződött futárszolgálattal szállítja a fogyasztó által megadott címre. A fogyasztó a vásárlással beleegyezik abba, hogy a szállítás teljesítéséhez szükséges adatait a vállalkozás a szállítást teljesítő futárszolgálat (GLS Hungary) számára átadja. A kiszállítás költsége Magyarország egész területén egységesen bruttó 1300 Ft. Külföldre történő szállításról külön egyeztetünk partnereinkkel. Utánvét esetén az áru teljes összegét és a kiszállítási díjat a futárnak kell kifizetni. A szállítás kizárólag munkanapokon 8-16 óra közötti intervallumban történik, pontos időmegjelölés nélkül. Sikertelen kézbesítés esetén a futárszolgálat az újra egyeztetett időpontban megkísérli a kiszállítást. 16 óráig beérkező rendelések a megrendelést követő 2. munkanapon 8-16 óra között kiszállításra kerülnek.

A termékek és a szállítás költsége utánvétel során a 9. pontban meghatározott módokon fizethető meg. A rendelés elküldését követően a vállalkozás rendszere automatikusan visszaigazolja a fogyasztó által megadott elektronikus levelezési címen. A rendelés vonatkozásában tájékoztatást a weboldalon található elérhetőségek bármelyikén, a visszaigazolásban található rendelésszámra hivatkozással kérhet a fogyasztó. A futárszolgálatnak történő átadásról a vállalkozás tájékoztatja a fogyasztót. A vállalkozás és a fogyasztó közötti szerződés a Ptk. 6:7. § (3) bekezdése alapján írásba foglalt szerződésnek minősül. A szerződés nyelve a magyar.

Eladó fenntartja a jogot a már visszaigazolt megrendelések visszautasítására részben, vagy teljes egészében.

 

5. A megrendelés lemondásának módja és feltételei

Megrendelését – a csomag futárszolgálatnak történő átadásáig – a fogyasztó bármikor megváltoztathatja Ez esetben hívja a +36 70 341 1130 -es telefonszámot, vagy írjon a(z) bestselection.kft@gmail.com elektronikus levelezési címre. Kérjük, hogy megkeresésében mindenképpen hivatkozzon a visszaigazolásban szereplő, az adott megrendelésre vonatkozó rendelésszámra. A fenti telefonszámon történő hívásért Önt emelt díj nem terheli.

 

7. A megrendeléssel, szállítással kapcsolatos reklamációk, elállás

a) A szállítással kapcsolatos kifogások

Az Ön megrendeléséért az áru Ön által történő kézhezvételéig teljes körű felelősséget vállalunk. A hibás vagy sérült árut 5 munkanapon belül cseréljük, vagy pótoljuk saját költségünkre. Amennyiben Ön a hibás szállítás vagy az áru szállításkori sérülése miatt a lenti, c) pont szerint eláll a megrendeléstől, akkor a már megfizetett áru ellenértékét a c) pont rendelkezéseinek megfelelően visszafizetjük. Az áru átvételét követően a szállítással kapcsolatos reklamációkat nem áll módunkban elfogadni.

b) Panaszkezelés

Megrendelésével és a szállítással kapcsolatos reklamációit, észrevételeit szívesen várjuk az alábbi elektronikus levelezési címen: bestselection.kft@gmail.com vagy a +36 70 341 1130-es telefonszámon, amelyre legkésőbb 30 napon belül érdemi választ adunk. A fenti telefonszámon történő hívásért Önt emelt díj nem terheli.

 

A Vásárló panaszával fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhat, illetve a jogvita rendezése érdekében bírósági eljárást kezdeményezhet.

A fogyasztóvédelmi hatóság feladatait elsőfokon a megyei kormányhivatalok (fővárosi kormányhivatal) járási (fővárosi kerületi) hivatalai látják el. A járási hivatalok elérhetősége megtalálható a http://jarasinfo.gov.hu/ oldalon.

Ön jogosult a fogyasztói jogvita bírósági eljáráson kívüli rendezése – így különösen egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása – érdekében a békéltető testülethez fordulni. Az eljárásra az Ön lakóhelye vagy tartózkodási helye, ennek hiányában a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye szerinti békéltető testület illetékes. Az eljárásra – az Ön erre irányuló kérelme alapján – a fentiek szerint illetékes testület helyett a kérelemben megjelölt békéltető testület illetékes.

 

A vállalkozás székhelye szerint illetékes békéltető testület neve és székhelyének postai címe:

Budapesti Békéltető Testület

Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.

Telefonszáma: +36 1 488 2131

Fax száma: +36 1 488 218

Név: Dr. Baranovszky György

E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu

A fogyasztó jogosult az Európai Uniós Online Vitarendezési Platformot jogviták rendezésére igénybe venni. Az Európai Uniós Online Vitarendezési Platform az alábbi címen érhető el:

https://ec.europa.eu/consumers/odr/main/index.cfm?event=main.home.show

Tájékoztatjuk, hogy a vállalkozás nem rendelkezik a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexszel.

 

c) A fogyasztó elállási joga

Az elállási jog gyakorlásának határideje és módja:

Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi, több darabból álló termék szolgáltatásakor pedig attól a naptól számított 14 nap elteltével, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi.

Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre:

 

Best Selection Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

2119 Pécel, Béke utca 23.

bestselection.kft@gmail.com

+36 70 341 1130

 

Ebből a célból felhasználhatja a Rendelet 2. számú mellékletében rendszeresített elállási nyilatkozat-mintát is. A szerződéstől történő elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza a fenti címek egyikére:

„Címzett: (itt szükséges a vállalkozás nevének, postai címének, és – ha van – telefonszámának, telefax-számának és elektronikus levelezési címének megjelölése)

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében: (itt szükséges a szerződés tárgyául szolgáló termék megjelölése)

Átvétel időpontja:

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt:”

 

Ön határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát.

Tájékoztatjuk, hogy elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja.

Az elállás joghatásai

Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Ön köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli.

Az elállási jog kizártsága

Ön a szerződéstől való elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a termék egészségvédelmi és/vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza. Tájékoztatjuk, hogy az általunk forgalmazott termékek jellegéből kifolyólag e pont alkalmazandónak minősül.

 

8. Szavatosság, jótállás

a) Kellékszavatosság

Ön a vállalkozás hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény szabályai szerint.

Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?

Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:

Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.

Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?

Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.

Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket a 11. pontban meghatározott vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

 

b) Termékszavatosság

Ön a vállalkozás részéről eladott ingó dolog hibája esetén követelheti a vállalkozástól, hogy a termék hibáját javítsa ki, vagy – ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges – a terméket cserélje ki.

Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.

Milyen esetben minősül a termék hibásnak?

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.

Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.

A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:

  • a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
  • a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
  • a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

 

c) Jótállás

A 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó termékek értékesítése esetén a fogyasztót egy éven belül jótállási jog illeti meg, melynek tartalmát a jótállási jegy tartalmazza. Az egy éves határidő a fogyasztási cikknek a fogyasztó részére történő átadásával, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás, vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont a fogyasztót a jótállásból fakadó jogok a kellék- és termékszavatosság szerinti jogosultságoktól függetlenül megilletik.

 

9. Fizetési feltételek

A fizetési módot a megrendeléskor választhatja meg. A megrendelt tételeket a házhozszállításkor a futárszolgálat részére készpénzben vagy bankkártyás fizetés útján is kiegyenlítheti. 

Elfogadott bankkártyák: Mastercard, Maestro, Visa, Visa Electron, V-Pay

Tájékoztatjuk, hogy a vállalkozástól történő rendelés és vásárlás, valamint a díj megfizetése két elkülönített rendszerben történik, melynek megfelelően a vállalkozás nem szerez információkat az Ön által birtokolt bankkártya adatairól, illetőleg a vállalkozás nem továbbít adatokat az Ön kártyavezető bankjának Önhöz kapcsolódó, a vásárlás vonatkozásában birtokába került személyes adatokat.

 

10. Tárhelyszolgáltató adatai

Tárhelyszolgáltató neve: webformance Kft.
Székhelye: 1097 Budapest, Óbester u. 13. 4/16.
Elérhetősége: info@webformance.hu

 

Szerverhotelt biztosító cég adatai:

DoclerNet Hosting Korlátolt Felelősségű Társaság
1101 Budapest, Expo tér 5-7.

 

11. A szerződés időtartama, a vállalkozás személye

 

A szerződés a Ptk. 6:3.§ a) pontja értelmében a szolgáltatások kölcsönös teljesítésével megszűnik.

 

Név: Best Selection Kft.

Székhely: 2119 Pécel, Béke utca 23.

Adószám: 24186016-2-42

Cégjegyzékszám: 01-09-994586

 

Kapcsolattartási lehetőségek:

Név: Vrastyák Péter

Telefon: +36 70 341 1130

E-mail:  bestselection.kft@gmail.com